Fehérorosz börtönbe került uniós diplomata ügyében szólalt meg az Unió – nem is akárhogy
Egy névtelenséget kérő uniós tisztviselő szerint az uniós diplomatát a fehérorosz hírszerző szolgálat fogta el az uniós küldöttség irodája előtt.
Kihívásokkal telinek nevezte a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót.
Szükség van a nyugat-balkáni országok európai uniós csatlakozási folyamatainak dinamizálására – hangsúlyozta Várhelyi Olivér, az Európai Bizottság szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős tagjelöltje az Országgyűlés európai ügyek bizottságának pénteki meghallgatásán.
A politikus elmondta: biztosként az egyik legfontosabb és legsürgetőbb feladata lesz majd lehetővé tenni, hogy az Európai Bizottság olyan javaslatot tudjon kidolgozni, amely alapján még a jövő évben, a zágrábi csúcs előtt megkezdődhessenek a csatlakozási tárgyalások Albániával és Észak-Macedóniával.
Kihívásokkal telinek nevezte a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót.
Várhelyi Olivér hangsúlyozta: mindvégig az volt a célja munkájában, hogy hozzátegyen Európához, erősítse az európai együttműködést. „Minden erőfeszítésemmel ezen voltam, ezen is leszek” – tette hozzá.
Cikkünk folyamatosan bővül.
Forrás: MTI